A Hethland Kft. és a Kizofish.hu csapata is hozzájárult a Holt-Maroson szervezett gyermeknapi gyermek horgászverseny sikeréhez

Balatoni hajózás

Nem múlhat el gyermeknap gyermek horgászverseny nélkül, és ezzel úgy gondoljuk, nem csak mi, de a horgásztársadalom is nagyban egyetért. Ennek fényében került sor mostanára már tizetötödik alkalommal arra a megmérettetésre, melyet a Szegedi Herman Ottó Horgászegyesület hívott életre, a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) támogatásával. Természetesen mi, a Hethland kft. és a Kizofish.hu webáruház csapata a gyermekek és a horgászat lelkes támogatói ezúttal sem gondolkodtunk sokat és hamar a kezdeményezés mellé álltunk. 

A Holt-Maros III. szakaszán megrendezett XV. Dr. Balog János emlékverseny Gyermeknapi Horgászversenyt három korcsoportban hirdették meg a szervezők, így külön indulhattak, az óvodások és külön az alsó és külön a felső tagozatos iskolások. Összesen 93 gyermek vett részt a megmérettetésen, ahol nem csupán az első 3 gyermek kapott értékes díjakat, hanem még a 12. helyezett is, sőt, egyetlen kis horgászpalánta sem tért haza ajándékok nélkül.
És ki gondolná, hogy az első helyezett kis pecás egy óvodás kisfiú lett? Őt láthatjuk a képen, természetesen anyukája beleegyezésével.

 

 

 

A második helyezett Roskó Dávid Richárd lett, aki szintén horgász édesapjával és testvérével együtt megint csak méltó büszkeséggel fényképezkedett a verseny eredményhirdetése után. A fotókat ezúttal is szülői hozzájárulással közöljük.

 

 

 

A jutalmakra visszatérve pedig a Hethland Kft. olyan ajándékkal készült, melynek nem csak egy gyerkőc, de egy egész család maradéktalanul örülhet, hiszen egy felejthetetlen 3 napos nyaralás élményével gazdagodhatnak a Balatonon, a Zamárdiban található Hethland VSZ Üdülőben. A szerencsés família a kis Zombori Nolen négy tagú családja lett, akik egy Szeged melletti településről érkeztek a versenyre.

A Kizofish.hu webáruház is hozzájárult a rendezvény sikeréhez, nem is akárhogyan: etetőanyagokat és spiccbotokat ajánlottak fel a kis horgászok további szerencséjének érdekében. Így az élmezőnyben végzett kis horgászokon kívül minden csemete ajándékkal térhetett haza az egész délelőtt zajló izgalmas és élmáénydús versenyről.

És most jöjjenek a további képek, melyeket nagyobb méretben is megtekinthetsz, ha egyenként rájuk kattintasz.