Három halfajból is túlteljesítették a telepítési kötelezettséget a Balatonnál

Három halfajból is túlteljesítették a telepítési kötelezettséget a Balatonnál

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNp Zrt.) 2022-ben március 11. és december 22. között szervezte a haltelepítéseket a Balatonon és a Kis-Balatonon. A munka méretét jól jelzi, hogy 126 fuvarral összesen 13.026 kilométert megtéve 37 helyszínen balósultak meg halasítások.

 

Az őszt tekintjük a pontytelepítések fő szezonjának, mert ekkor halássza le BHNp Zrt. tógazdaságainak halastavait, de idén is szerveztek tavaszi és nyári telepítéseket egyaránt. Éves szinten 300.000 kilogramm két-háromnyaras korú ponty szerepel a telepítési kötelezettségben. Ezt idén is sikerült bőven teljesíteni, az éves végösszeg 305.632 kiló lett, amelyből 67.594 kiló volt kétnyaras korú – olvasható a társaság beszámolójában.

„A horgászok általában jobban örülnek a háromnyaras pontynak, azonban érdemes elgondolkodni azon, hogy egy átlagos tömegű háromnyaras ponty 3-4 darab átlagos kétnyaras pontyot jelent” – hívták fel a figyelmet.

2022-ben a megszokottnál kevesebb helyen végeztek haltelepítéseket, ennek oka a magas üzemanyagárak miatt megnövekedett szállítási költség, másodsorban a Balaton alacsony vízállása, melynek következtében néhány telepítési helyszínen olyan sekély volt a víz, amely nem tette lehetővé a halak biztonságos leengedését.

A térbeli eloszlás kapcsán fontos újra leszögezni: a haljelöléses vizsgálatokból lehet tudni, hogy a halállomány az élőhelyi- és táplálékviszonyok alapján oszlik el a tóban, nem pedig a haltelepítések helye szerint. Ennek ellenére a horgászok igényei miatt minden évben törekszik rá a BHNp Zrt., hogy a Balaton három medencéje között nagyságrendileg egyenletesen osszák el a halmennyiséget.

2022-ben ez a következőképpen alakult: keleti-medence: 98.704 kiló, középső-medence: 104.464 kiló, nyugati-medence: 102.464 kiló.

2018-tól kezdődően ír elő a BHNp Zrt. halgazdálkodási terve 250.000 darab előnevelt korú ponty telepítést is, amelyet jelentősen meghaladva. 790.000 darabot helyeztek ki a nyugati medencébe és a főbb befolyókba, ahol a kedvezőbb planktonellátottság miatt lehet bízni megmaradásukban.

Egynyaras süllőből tavaly összesen 6.169 kilót telepítettek a Balatonba, így idén is sikerült teljesíteni a 6.000 kilós éves kötelezettséget. Ahol megoldható volt a kíméletes leengedés, ott csúszdával, máshol leszákolva, vizes kosarak segítségével zajlott a süllőtelepítés.

Az előnevelt csukából előírt 250.000 darabos kötelezettséget 10.000 darabbal meghaladva helyezek ki a Balatonba és a vízrendszer befolyóiba. A kis csukákat idén is oxigénnel felfújt zsákokban szállították a Balaton partjára, ahol a helyi horgászok a csónakjaikból, valamint a BHNp Zrt. kollégái a halőri motorcsónakokból és a csatornák partjairól engedték őket szabadon a parti növényzet előterében.

Forrás: Pecaverzum