1960-as évek elején indult el a kezdeményezés, hogy a Fő utca 83. számú házat a községi tanács megveszi, tájház formájában megőrzi, és berendezi a régmúlt tárgyi emlékeivel. A berendezéshez szükséges helytörténeti anyagot Piller Dezső tanár úr és tanítványai 1949-től folyamatosan gyűjtötték össze – olvasható a zamardi.hu ismertetőjében.
Tájházunk 1847-ben épült, az építés idejét az első szobában lévő mestergerendába vésték be. A ház a Friesz család tulajdona volt, mely egyike a Lécs Ágoston tihanyi apát által betelepített jobbágycsaládoknak. A tájház építője Friesz Benedek, aki 1819-ben született Zamárdiban. A házhoz közvetlen 2 holdnyi terület tartozott. A telken volt még egy 25 méter mély kút, baromfi- és disznóólak, valamint egy pince. A főépület 6 helyiségből állt; 2 szoba, konyha, kamra, istálló és pajta tartozott egybe. Az udvar mögött volt a szérűskert, a gyümölcsös és a házikert.Zamárdi község 1847-ben készített földkönyve tartalmazza a jobbágytelkek nagyságát. A ház és a rét hat és fél holdat tett ki, a szántóterület 11 holdat. A lakosság fő foglalkozása ekkor a gabonatermelés, az állattenyésztés volt.
A Kőhegy két oldalát szőlővel telepítették be. Télen az erdőre jártak fát vágni, a Balaton mellé nádat aratni. Ez utóbbit használták fel házaik, melléképületeik befedésére. A falu bencés papjai, kántortanítói javadalmi birtokaikon a korszerű gazdálkodásra ösztönözték a lakosságot. Napi tevékenységüket a munka jellegéhez, az évszakok váltakozásához és az időjáráshoz igazították. Jó időben a munka napkeltétől napnyugtáig tartott. Csak a vasár- és ünnepnapokat töltötték pihenéssel. Az egyéni gazdálkodás 1959-ben a termelő szövetkezet megalakulásával megszűnt. Néhány év elteltével a tehén- és lófogatokat felváltották a traktorok. A község arculata is megváltozott, eltűntek a tömésből és vályogból készült nádtetős házak. Az épületet a Zamárdi Községi Tanács 1974-ben megvásárolta, az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség pedig 1975 nyarán eredeti formájában helyreállította. A tájház elkészült, berendezése azonban nem volt. Hiányoztak azok a régészeti és népművészeti tárgyak, amelyeket a Somogy Megyei Múzeum “restaurálás” céljából az 1970-es évek elején elszállított. 1976 őszén a Somogy Megyei Múzeum így nem helyi gyűjteményből, hanem saját, korhű anyagából rendezte be a tájházat. A berendezés szakszerű kialakítását dr. Boross Marietta végezte, melyhez sok segítséget adtak a megyei Rippl-Rónai Múzeum munkatársai is. Az elkészült házat dr. Boross Marietta így mutatta be: “Az épület a múlt század első felében kialakult stílus jegyeit viseli, jellegzetes balatoni oszloptornácos ház. A telekre hosszában épült, falai 80-100 centiméteresek, és úgynevezett fecskerakással készültek. Kötőanyaga: föld. Archaikus vonása, hogy minden helyiség az oszlopos tornácról nyílik. Berendezése élethű és hiteles. Azt érezheti a látogató, hogy ” in situ ” talált itt mindent. “
1977. október 2-án – a múzeumi és műemléki hónap keretében – került sor a tájház ünnepélyes átadására. Reméljük, hogy a közeljövőben az elvitt tárgyak visszakerülnek eredeti és méltó helyükre, s így minél többen ismerkedhetnek meg népi kultúránk tárgyi emlékeivel. “A lakótelkek leggyakrabban soros beépítésűek voltak. A telek hosszában épültek, rövid főhomlokzatukkal az utca felé. A „tömés” (vert) falak elterjedésekor gyakoribbá vált, hogy egyvégtében egy fedél alá kerültek a lakóház, istálló és pajta. Az 1846-os falurendezés után megkezdődött a kiosztott, kimért telkek bekerítése. Az első időszakban a kerítés anyaga a hajlítható sövényfa. A telekre a kerítésen át a kapun keresztül jutnak. A széles kapun a szekerek, kocsik és állatok jártak be. A kiskapu a gyalogos emberek számára készült. A régi házaknak akárhány helyisége van, mindegyiknek külön ajtaja nyílik a tornácra, vagy az udvarra. Ablakok: a régi házakon kicsi ablakok láthatók. Ajtók: egész nap nyitva van, hogy a szoba sok levegőt kapjon. Az ajtóra a legyek ellen függönyt akasztanak. A külső ajtó két részből áll (alsó és felső cserény) rész. Az alsó megvédi a konyhát a kutyától és egyéb állatoktól. A felső cserényajtót a gazdasszony akkor csukja be, ha kimegy a konyhából, hogy a baromfi ne repüljön be. A ház földjét a tisztaszoba kivételével nem padlóztatják. A szoba és a konyha talaját: polyva és agyag keverékével megsározzák.
A parasztszobákról: a szobák bútorzatának sarokpados az elrendezése. A hátsó fal mellé rakták az ágyakat hosszában, az ágyak között egy almárium, vagy fiókos sublót állt. A bölcső az anya ágya mellé került. Ágy és lésza: az utóbbit maguk csinálják, a másikat vásárolják. Az ágyban szalmazsák van, ezt lepedővel letakarják. Megrakják párnával, vánkossal, tetejébe teszik a dunnát, s az egészet letakarják ágyterítővel. A nép télen, nyáron át dunnával takarózik. Mestergerenda: itt van a helye a késeknek, borotvának, pipának, dohányzacskónak, stb., ide vésik a ház, építési idejét is. Asztal: ide ültek, ha meleget evett a család, vagy vendég jött. Ezért időtálló keményfából készítették. Jellemzője: négyszögletes, négylábú, fiókos, lábai között lábvetője van. Tulipános láda is van minden házban. Székek: sokféle fajtáját használták. Egyik sarokban áll kisszék, vagy gyalogszék, más néven: sámli. A XIX. Század végén a fiókos ládákat felváltják az alacsonyabb üveges, ajtós szekrényfélék. Katolikus házaknál (Zamárdiban is) az ajtó mellett találhat a szenteltvíz-tartó, az andocsi búcsún vett olvasókkal. Régebben zöldmázas cserépkályhák, újabban már láthatók sárgamázas színben. Ezeket a kályhákat melyek a szobában vannak a konyha felől fűtik.
Konyha: legfontosabb része a kemence volt. A kemence mögötti falon a konyhafelszerelés legkülönbözőbb tárgyai: gyúródeszka a sodrófával, a húsvágó, pogácsaszaggató, főzőkanalak, reszelő, vasaló, serpenyő, tepsik, kuglófsütők, bögrék, stb… A konyha baloldalán lógnak tányérok, tálak, poharak, sziták, uborka, répagyaluk. A padkán található: a vasmacska, csipérvas, sütőlapát, pemét; a kukorica csumájából kötött, amivel a melegítés után a kemencét kisöprik a perjétől, szénvonó. Az ajtó mellett egyik sarokban áll: a konyhakászli, rajta levő telázsin főzőedényekkel.
Kamra (ez a ház harmadik helyisége). Itt a főbútor a hombár. Itt állnak a kosárvékák, amiben az aprójószág kukoricáját tartják, a sütőteknő, ebben dagasztanak, a dagasztószék, amin a sütőteknő fekszik, vesszőből font borító a kotlós tyúkoknak, csibéknek.
Istálló: a lakóház mellé, annak folytatásában építették. Ajtaja két részből áll (alsó, felső). Ablaka, ajtaja az udvarra nyílik. Az istálló fal hosszában húzódik a jászol. A sövegfa vaskarikájába kötik bele a lovat, szarvasmarhát.
Pajta: Padozata nincs, szénát, szárított lucernát és egyéb takarmányt tárolnak benne. Az istálló folytatásában épült, legtöbbször egy ajtó választja el az istállótól.
Polyvás kunyhó: Minden háznál, telken megtalálható ahol földművelést folytatnak ebben az estére való polyvát tartják. Ennek az egyszerű kis épületnek faváza és nádfala, nádteteje van. Tűzgyújtás: A XIX. Század elején és kivétel nélkül mindenütt: acélt, kovát és taplót használtak. A kemence vállán volt egy kis vályú, ebben tartották a tűzcsiholó szerszámot. 1850-es évek után olyan kénrudacskák váltották fel, melyeket, hogy meggyulladjanak, egy üvegbe kellett bedugni.”-részlet Friesz Kázmér “Zamárdi település története” című írásából (a teljes cikk elolvasható a 2010-es novemberi Zamárdi Hírmondóban)
Cím: Fő u. 83.
Nyitva tartás: Június 01-augusztus 31. kedd-vasárnap 10:00-12:00 és 16:00-18:00 hétfő: szünnap
Csoportoknak előzetes bejelentkezés alapján. Telefon: 84 / 345-290
