Ki nem találnád, milyen kincsekre bukkantak a Balatonnál

A veszprémi várnegyed feltárása során találtak rá Szent István egyik első ezüstdénárjára, amelyről azóta bebizonyosodott, hogy az úgynevezett Lancea Regis feliratú sorozatból való – olvasható a hellovidek.hu oldalán.

kincseket találtak Balatonnál

A magyarországi numizmatika 1968-ig István Stephanus Rex feliratú ezüst dénárját tartotta az első magyar pénzérmének. Abban az évben azonban Nagyharsányban egy kőbánya földmunkái során találtak egy kincsleletet, amiből több bizánci, német és cseh pénzérme mellett több mint 40, akkor még ismeretlen magyar veret is előkerült.

Az itt megtalált sorozat a pénzérme külső körében olvasható Lancea Regis, vagyis „a király lándzsája” köriratról kapta a nevét – írja a 24.hu.

A veszprémi lelet azért is kuriózum, mert egy Árpád-kori talajrétegben találtuk meg – vagyis a pénzérme a saját korából, a saját környezetéből került elő. Ez, és a most feltárt többi lelet – egy falmaradvány, valamint több kerámiaedény, többek között egy épségben megmaradt Árpád‑kori fazék is – újabb bizonyítéka annak, hogy a veszprémi várnegyedben már ebben a korai időszakban is éltek emberek

– magyarázta Hegyi Dóra, a Magyar Nemzeti Múzeum ásatásvezető régésze.

A veszprémi várhegy kiemelten védett régészeti lelőhelynek minősül. Egy ilyen helyszínen a régészeti feltárás és szakmai jelenlét minden olyan beruházás során kötelező, ami földmunkával, például a burkolat felbontásával és az alatta lévő feltöltési rétegek megmozgatásával jár.

Borítóképünk illusztráció.

Megosztás:

Előző posztjaink:

Lépjen kapcsolatba velünk!

For Blogs