Már lehet nevezni a Balaton-átevezésre!

Megnyílt a nevezési lehetőség a Hervis Balaton-átevezésre, amelyet idén július 27-én rendez meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ).

Balaton átevezés MTI Varga György

Az ország egyik legnépszerűbb szabadidősport-eseményére hetedszer kerül sor, a központ ezúttal is a zamárdi szabadstrand lesz, a résztvevők innen indulva Tihany felé veszik az irányt, majd egy fordulót követően visszaevezve teljesítik a nyolc kilométeres távot. Tavaly mintegy 4200-an szálltak vízre, a szervezők bíznak abban, hogy idén még többen vállalkoznak erre.

Az MKKSZ honlapja szerint az előnevezési időszakban kedvezményesen lehet regisztrálni a balatonatevezes.hu-n, emellett idéntől az indulók azt is eldönthetik, hogy milyen idősávban szeretnének majd vízre szállni. Az online előnevezési időszak július 24-ig tart, de a regisztrációjukat időben véglegesítők kedvezményes áron vehetnek részt az átevezésen és megkapják az esemény hivatalos pólóját is. Az átevezés napján, azaz július 27-én korlátozott számban még a helyszínen is lehet majd nevezni.

A délelőtti idősávot választók 10 és 12 óra között, a délutánira jelentkezők pedig 12 és 14 óra között rajtolhatnak el.

Az útvonalat a szokásoknak megfelelően bármilyen kézzel hajtható vízi járművel teljesíteni lehet, a célba érkezőket a parton várja majd a befutóérem, emellett az egyes kategóriák három legjobbját külön is díjazzák.

Fotó: Balaton átevezés MTI Varga György

Megosztás:

Előző posztjaink:

Lépjen kapcsolatba velünk!

For Blogs