Újra leengedik a Balaton vizét

A vízszint csökkentését időben kell megkezdeni, hogy az esetleg érkező szélsőségesen nagy csapadék ne okozzon kiöntést a mélyebben fekvő területeken – olvasható a berek.hu oldalon.

Balaton vize

Mint írják, a szeptemberi melegben 97 centin mérték a Balaton vízszintjét, mely az utóbbi hetek csapadékos időjárásának köszönhetően novemberre jelentősen megemelkedett.

A rendelkezésre álló adatok alapján a magyar tenger vízszintje október 22. óta folyamatosan emelkedik. A tó átlagos vízszintje november 8-án már 100 centis volt, november 16-án pedig elérte a 102 centit. Ebben a hónapban ez ritkának számít, tavaly például 69 centi volt a legalacsonyabb őszi vízállás.

A Balaton téli üzemi vízszint-maximuma 110 centiméter, írja a hirbalaton.hu.

Az időjárás előrejelzést figyelembe véve fel kell készülni arra, hogy nagy valószínűséggel jövő év elején szinten tartó vízeresztésre kerül sor

– jelentette be a napokban Csonki István, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője a Balatoni Szövetség közgyűlésén.

Ilyen vízeresztésre idén nyáron is sor került. Miután a Balaton átlag vízállása meghaladta a 120 cm-es szabályozási szintet, egyes déli parti települések védelme érdekében szükségessé vált a többlet vízkészlet óvatos leeresztése. Ennek megfelelően a Sió-zsilipet június 13-án nyitották meg.

A vízszint csökkentését időben kell megkezdeni, hogy az esetleg érkező szélsőségesen nagy csapadék ne okozzon kiöntést a mélyebben fekvő területeken.
(hirbalaton)

Novemberben ritka az ekkora balatoni vízállás

Az Infostart felidézte, tavaly ilyenkor például 69 centi volt a legalacsonyabb őszi vízállás. Az atv.hu szerint pedig szinte csoda, ami a Balatonnál történt a napokban: a tó vízszintje elérte a 100 centit. Ez azért is érdekes, mert novemberben ritka az ekkora vízállás. 

Mint írják, a magyar tenger vízszintje október 22-e óta lassan, de folyamatosan emelkedik, és ma, november 16-án pedig éppen 102 cm-en tetőzik.

Az adatok szerint jelenleg Balatonkenesénél a legmelegebb a tó, itt 13,2 fokos a víz, míg a levegő hőmérséklete reggel 8 órakor a tó felett 8-11 fok volt.

Képünk nem a jelen állapotot tükrözi, csak illusztráció.


Balatoni vízállás