A Balaton idén is csodás téli arcát mutatja – galériával

A megerősödő szél a partra vetette a Balaton összetöredezett jegét Balatongyöröknél. 

A jeges partról egy rémisztő, de gyönyörű fotó is készült, amit az Időkép osztott meg a Facebook-oldalán. 

Forrás: Időkép Fotó: Dancs István (Hatakamata)
Forrás: Időkép Fotó: Dancs István (Hatakamata)

További varázslatos képek:

A fotók forrása: MTI/Varga György

Súlyos százezrekbe kerül, ha a Balaton jegére merészkedünk

Életveszélyes a Balaton jegén tartózkodni, és azzal is számolni kell, hogy brutális büntetés is jár azért, ha valaki a vékony jégrétegre merészkedik – értesülhettünk a naphire.hu oldalról.

Mint azt korábban megírták, a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság figyelmeztette a lakosságot arra, hogy életveszélyes a Balaton jegén tartózkodni, a parti sáv egyes részein és a kikötőkben kialakult 2-3 centiméteres jég alkalmatlan a közlekedésre és a sportolásra. 

Az egyenruhások megjegyezték azt is, hogy a következő napokban sem várható, hogy ez a vékony jégréteg lényegesen vastagodjon, hiszen napközben a déli órákra plusz 3-4 Celsius-fok várható, míg éjszaka sem lesz -4 Celsius-foknál hidegebb a Balaton mellett. Hangsúlyozták: az állóvizek jege akkor tekinthető szilárdnak, ha vastagsága eléri vagy meghaladja a 10 centimétert.

Nem éri meg kockáztatni, egyrészt mert hatalmas baj lehet lehet abból, ha valaki a figyelmeztetés ellenére mégis megpróbál a jégre menni, másrészt pedig brutális bírság is jár érte. A rendőrség tisztázta azt is, hogy a szabályok megszegése miatt a rendőr, a közterület-felügyelő, a halőr és a hivatásos katasztrófavédelmi szerv erre felhatalmazott ügyintézője figyelmeztetést alkalmazhat: 6500-tól 65 000 (ismételt elkövetés esetén 90 000) forintig terjedő helyszíni bírságot szabhat ki, vagy szabálysértési eljárást indíthat, melyben akár 200 000 forintig szabhat ki pénzbírságot.

Fotó: MTI/Varga György

Áprilisban 10. alkalommal rendezik meg az IBCC nemzetközi horgászversenyt

Április 20. és 27. között rendezik meg az világ legnagyobb pontyfogó versenyének számító nemzetközi, balatoni horgászversenyt, az International Balaton Carp Cupot (IBBC), amelyet nézők milliói követhetnek élőben világszerte több nyelvű tudósításokon keresztül online és számos közösségi médiafelületen – hangzott el az eseményről tartott csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatón – tudtuk meg az MTI közleményéből.

IBCC kihirdetés

„A sport területén az egyik fő célunk az, hogy Magyarország minél több világversenynek otthont tudjon adni, hogy meg tudjuk mutatni az egész világnak az ország szépségeit, a magyar vendégszeretetet és gasztronómiát, az épített és természeti környezetünket”

– emelte ki Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója.
Felidézte, hogy a kormány 2018 decemberében együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Országos Horgász Szövetséggel (MOHOSZ), ami előttegy online konzultációban kérték ki a magyarországi horgásztársadalom véleményét az őket érintő legfontosabb kérdésekről Párbeszéd a magyar horgászat jövőjéről című kérdőívben. Ezt rövid idő alatt több tízezer horgász töltötte ki.

„Mint minden konzultációt, ezt is követte intézkedés és döntés, így került bevezetésre például Magyarországon a horgászkártya, vagy éppen a természetes vizeket ilyen módon sikerült egyesületi kezelésbe adni, ami a magyarországi horgásztársadalomnak nagyon régi törekvése volt”.

„A több mint nyolcszázezer fős magyar horgásztársadalom egyértelműen számíthat Magyarország kormányának támogatására”

– emelte ki a politikus, majd bemutatta az új horgász naptárt, amely a szervezet és a kormány összefogásában készült, és minden hónapra tartalmaz egy-egy fontos üzenetet. A naptárokat a szövetség minden tagjának eljuttatják majd.
A kormányzat kiemelt figyelmet fordít a horgászatra, hiszen a MOHOSZ az ország legnagyobb civil szervezete, ezért a kiemelt figyelem a horgászat és a horgászat önszerveződése terén nem csak indokolt, hanem szükségszerű is – hangsúlyozta Kovács Zoltán államtitkár. Kiemelte: A kormány célja, hogy minél több, világviszonylatban is egyedülálló rendezvényt és sportrendezvényt hozzon Magyarországra. Az IBCC is ezek közé tartozik, ezért a kormány kiemelt rendezvényként tekint rá, és igyekszik minden segítséget megadni a szervezőknek.


Szűcs Lajos, a MOHOSZ elnöke elmondta, hogy az év legnagyobb eredményeként elkészült a nemzeti horgászturisztikai stratégia, amelyet a napokban adtak át Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszternek. Ebből kormányrendelet készül majd, és bíznak benne, hogy a jövő év elején kormányzati segítséggel elindulhat az a horgász-turisztikai fejlesztés is, amelynek az egyik legfontosabb helyszíne a Balaton lesz.
Az elnök arról is beszélt, hogy a következő évben az egyik legfontosabb teendőjük a horgászokmányok digitalizációja lesz, és egy olyan applikációt is fejlesztenek, amelyben a fogási eredmények is láthatók lesznek.

Szűcs Lajos, a MOHOSZ elnöke

„Az IBCC a világ egyik legrangosabb horgászversenye, amelyet évről-évre milliók követnek a világ minden szegletéből”

– emelte ki Radu Moorar, az IBCC szervezője. Mint mondta, a versenyen az elmúlt kilenc év alatt több mint 30 országból, négyezernél is több horgász vett részt, és töltött el mintegy 1200 órát a Balaton vizén.

„Nagyon örülünk, hogy a verseny által részesei lehetünk a balatoni horgászturizmus fellendülésének és hisszük, hogy a világ legjobb pontyhorgászata továbbra is erősíti ezt a folyamatot.”

Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy a verseny elindulása óta megduplázódott a horgászlétszám a Balatonon, amelyhez a szervezet igyekszik a legjobb feltételeket biztosítani mind a halbetelepítésekkel, mind a kiegészítő szolgáltatások fejlesztésével. „Jól látható az a változás, amin a balatoni halállomány átment, hiszen az első verseny idején már egy 17-18 kilós pontynak is örültünk, most pedig szinte már észre sem vesszük ezeket a halakat, hiszen most 25-35 kilós halakat fognak a versenyzők.” Hozzáfűzte: ez a fejlődés nem valósulhatott volna meg a horgásztársadalom hozzájárulása nélkül. Szári Zsolt bejelentette: jövőre nem fognak emelkedni a balatoni horgászjegy árak.

Fotók: MTI/Lakatos Péter

Ismét óránként jár a balatoni komp

A téli szünet elmúltával hétközben ismét óránként jár a balatoni komp Szántód és Tihany között, hétvégén pedig félóránként indítanak járatokat – közölte a Balatoni Hajózási Zrt. honlapján.

balatoni komp

A kompok Szántód felől 7 és 17 óra között, Tihany felől 7.15 és 17.15 között közlekednek a február 15-ig érvényes téli menetrend szerint.
A balatoni komp egész évben közlekedik, ha azt jég vagy viharos szél nem akadályozza. A menetidő 8 perc.
A kompárak 2024-ben 8-12,5 százalékkal emelkedtek. Egy teljesárú személyjegy 900 forintba kerül, míg egy kerékpárt 450 forintért, egy személyautót 2700 forintért visznek át a túlsó partra.

Borítókép: A Balatoni Hajózási Zrt. Széchenyi István névre keresztelt komphajója érkezik Tihanyból a szántódi kikötőbe. A balatoni komp az északi parton Tihanyból indul a déli partra Szántódra, a déli partról pedig Szántódról közlekedik Tihanyba (Fotó: MTVA/Faludi Imre)

Keressük álmaink és a Hethland Zamárdi Üdülő vezetőit!

A Zamárdiban található 120 férőhelyes Hethland Zamárdi Üdülő és Ferde Fenyő Étterem vezetésére keressük releváns végzettséggel és megfelelő tapasztalattal rendelkező kollégánkat.

Amit kérünk:

  • szakmai végzettség
  • vezetői tapasztalat
  • számítástechnikai ismeretek
  • angol és/vagy német nyelvtudás
  • B kategóriás jogosítvány előny
  • precíz, pontos munkavégzés
  • rugalmasság
  • jó kommunikációs készség

Amit kínálunk:

  • teljes munkaidő
  • munkavégzés helye: közvetlenül a Balaton partján
  • versenyképes fizetés megegyezés szerint

Bővebb információt az állásról a kovacs.flora@hethland.hu email-címen kérhet.

Amennyiben úgy érzi, hogy Ön lenne az ideális jelölt, várjuk jelentkezését FÉNYKÉPES ÖNÉLETRAJZZAL és a BÉRIGÉNY, valamint a POZÍCIÓ megjelölésével a karrier@hethland.hu email-címre, és amelyet csak ebben a formában tudunk figyelembe venni.

Munkaruhát és igény szerint szállást, ellátást biztosítunk.

Üdülőnk keresi álomcsapatának tagjait!

Zamárdiban a Balaton-parton található 120 férőhelyes, forgalmas Hethland Üdülőnkbe keressük a legrátermettebb csapattagokat a 2024-es szezonra.

A következő pozíciókra várjuk a legtalpraesettebb, legszorgalmasabb jelentkezőket:

– szakács (szakképzett, tapasztalt)
– konyhai kisegítő
– mosogató
– pultos (szakképzett, tapasztalt)
– felszolgáló (szakképzett, tapasztalt)
– takarító-szobaasszony
– recepciós (szakképzett, tapasztalt, nyelvismeret: angol és/vagy német)
– gondnok
– kertész


Munkaruházat, és korlátozott számban szállás biztosított.


Jelentkezni FÉNYKÉPES ÖNÉLETRAJZZAL, BÉRIGÉNY és a KÍVÁNT POZÍCIÓ MEGJELÖLÉSÉVEL a karrier@hethland.hu e-mail címen lehet.