Egy kis múltidézés: Zamárdi és Szántód

A Siófok tőszomszédságában fekvő Zamárdi ma a balatoni idegenforgalom egyik fellegvára, a regisztrált vendégéjszakák száma meghaladja a 300 ezret. További turisztikai érdekesség, hogy már több mint száz éve pancsolnak itt magyarok: a Balatonzamárdi Fürdőegyesület 1913-ban alakult meg.

A strand az 1930-as években látványos fejlődésnek indult, a Kádár-korszakban pedig már közkedvelt üdülőhelynek számított, többek között az 1961-ben megépített kertmozi miatt, ami annyira népszerű volt, hogy már egy hétre előre el tudtak adni minden jegyet.

Íme egy 1968-as fotó a szántódi rév jellegzetesen szocmodern épületéről és neonfeliratáról, ami ma már ipar- és kultúrtörténeti kuriózumnak számít. A ,,Somogy északi kapujának” is nevezett Szántód a turisták körében ma is népszerű, mert menetrend szerinti kompjárattal köti össze a déli partot a Tihanyi-félszigettel.

A balatoni kompjáratok már a ’70-es években is igen népszerűek voltak a két part között, mert a magyar tengert átszelő hajójáratokkal a Trabantokban, Wartburgokban, Škodákban vagy épp bogárhátú Volkswagenekben utazó turisták és munkába igyekvők lerövidíthették az utat, nem kellett megkerülniük az egész tavat.

(Fotók: Fortepan)

Beköszöntött az utószezon, ritkábban járnak a hajók a Balatonnál

Augusztus 28-tól utóidényi menetrend szerint közlekednek a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) hajójáratai, és rövidebb ideig jár a komp Szántód és Tihany között.

hajó-Hethland-Zamárdi-üdülő-hajókirándulás

A menetrendi hajózás szeptember 10-ig érvényben lévő utóidényében csökken a hajójáratok száma a nyári főszezonhoz képest. Továbbra is naponta indulnak járatok Siófok-Balatonfüred, Siófok-Tihany, Balatonföldvár-Tihanyrév-Tihany-Balatonfüred, valamint Fonyód-Badacsony között. Hat további útvonalon csak hétvégente közlekednek a hajók. További információk a www.bahart.hu oldalon találhatók.

Az egész évben közlekedő balatoni komp az utóidényben Szántód felől 6.40-21.20, míg Tihany felől 7.00-21.40 között, 40 percenként jár.