Ha vonattal jönnél hozzánk Zamárdiba, erre is figyelj!

Idén nyáron is helyjegyet kell váltani a balatoni kiemelt InterCitykre és expresszvonatokra.
A balatoni kiemelt InterCitykre és expresszvonatokra az idei nyári szezonban is helyjegyet kell váltani – közölte a MÁV-START az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint helyjegy váltása kötelező a Budapest és Nagykanizsa között közlekedő Tópart IC, a Budapest és Keszthely között közlekedő Balaton IC, a Budapest és Tapolca között közlekedő Kék Hullám expresszvonatok, Szob-Vác-Rákospalota-Újpest-Velence és Fonyód között közlekedő Jégmadár expresszvonat, és Pécs és Kaposvár között járó Helikon InterRégiók esetében.
Hozzátették: helyjegy váltása nem szükséges a Balaton partja mentén, a kijelölt helyjegymentes szakaszokon utazva.

Mint írták, a balatoni vonalakon május 13-án elindult az előszezoni menetrend: a vonatok sűrűbb közlekedéssel és több ülőhely-kapacitással közlekednek.

Hangsúlyozták: a kiemelt balatoni vonatok a teljes szezonban csak helyjegy váltásával vehetők igénybe, így garantált az ülőhely. Az InterCity és expresszvonatokon az országbérlet és a Magyarország24 napijegy mellé is kötelező a helyjegyet megváltani. Aki nem rendelkezik helyjeggyel, 1000 forintos pótdíjat kell fizetnie a helyjegy ára mellé.     

A helyjegy váltása érinti a Budapest és Székesfehérvár között vonattal ingázókat is. Nekik érdemes olyan vonatot választani az utazásukhoz, mely helyjegy nélkül is igénybe vehető (a Bakony IC, Göcsej IC, Vízipók sebesvonatok vagy a Z30 vonatok).

A hétvégi időszakban többnyire telített Helikon InterRégiók helyett javasolják a Pécs és Keszthely közötti Fenyves expressz, a Győr és Keszthely közötti Tanúhegy expressz, valamint a Szombathely és Keszthely közötti Lesence expressz választását.

Azt írták, a jegyeket érdemes elővétellel megvásárolni, hiszen így nemcsak a helyét biztosítja az utazó, de jelentősen kedvezőbb a jegyár is.

Minden eddiginél különlegesebb kép készült a Balatonról

A kutatóknak segít a műholdról készített fénykép és amelyet az Infostart is közölt.

Az űrből örökítette meg a Balatont a Sentinel–2 műhold, amely lehetővé teszi a különböző vízparaméterek, például a víz zavarosságát és színét, illetve a szerves és szervetlen anyagok jelenlétének nyomon követését a tavakban – írja a Turista Magazin.

Az Európai Űrügynökség (ESA) Copernicus programja a Föld állapotának megfigyelésére fókuszál a Sentinel műholdcsalád tagjai által gyűjtött adatok segítségével, így könnyedén vizsgálható a légkör és a földfelszín állapota, például a növényborítottság vagy akár a bel-, illetve árvíz által elöntött területek nagysága.

A lap cikke szerint a Magyarország és érdekszférája területéről heti rendszerességgel érkező információk megkönnyítik a hatóságok munkáját és az egyetemeken, kutatóintézetekben végzett vizsgálatokat.

Sokan legalább kétszer nyaralnak az idén egy kutatás szerint – a Balaton is kiemelt célpont

Idén az üdülni vágyók több mint fele legalább két alkalommal utazik el minimum egy éjszakára a Szallas.hu előfoglalási adatai alapján.

    

A szállásfoglaló portál csütörtökön az MTI-vel közölte, hogy minden harmadik válaszadó már foglalt szállást, további 55 százalék pedig még nem foglalt, de tervez utazást. Minden tizedik résztvevő még bizonytalan, és csupán kevesebb mint 2 százalék azoknak az aránya, akik azt mondták, 2024-ben nem utaznak.
    

Az üdülni vágyók negyede legalább egyszer elutazik idén – ismertette a részleteket Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője. Hozzátette: a válaszadók 10 százaléka legalább három alkalommal foglal szállást 2024-ben, közel nyolc százalék pedig négyszer vagy annál többször.
    

A kutatás szerint a válaszadók kétharmadát az utazás tervezésében nem befolyásolja az időpont, míg negyedük kimondottan hosszú hétvégére és/vagy iskolai szünethez igazítja a legalább egyéjszakás kikapcsolódását. Ugyanakkor a válaszadók 9 százaléka kimondottan kerüli a hosszú hétvégéket és iskolai szüneteket. A felmérés résztvevői között a hosszú hétvégék közül az augusztus huszadikai a legnépszerűbb, amit a pünkösdi és a húsvéti időszakok követnek. Az ár és az ingyenes lemondás a legfontosabb kritérium a szálláskeresők számára – közölték.
   

 Az utazók közel fele csak hazai úti célt választ, míg 44 százalék külföldre is és belföldre egyaránt utazik idén, valamint 7,5 százalék pedig csak külföldi úti célok iránt érdeklődik. Az apartmanok iránt a legnagyobb a kereslet a vakációt tervezők körében.
    

Az eddigi nyári előfoglalások alapján Siófok, Szeged és Hajdúszoboszló a legnépszerűbb, de a szezonhoz közeledve valószínűleg több balatoni település is felkerül majd a toplistára – mondta Kelemen Lili. A nyári időszakra jelenleg belföldön fejenként 12 ezer forint a foglalások átlagára egy éjszakára.

Forrás: mti