Zavarták a kilátást, ezért gázolajjal mérgezte a fákat egy férfi Zamárdiban

gázolajjal mérgezte a fákat

18 fát mérgezett meg egy ismeretlen a zamárdi strandon úgy, hogy a 4-5 éves növények tövére gázolajat öntött. Ezen a környéken ez már a harmadik eset volt, hogy fiatal fákat tettek tönkre. A polgármester szerint elég könnyen beazonosítható az a kör, akinek az érdeke, hogy ne nőjenek nagyra a fák, mert rontják a kilátást a tóra a nyaralójuk ablakából. Közben a tó másik oldalán, Csopakon, szintén a strandon egy öreg fát fúrtak meg több helyen és öntöttek a lyukakba mérgező anyagot. Az ATV Híradó riportja.

Tizennyolc japán cserasznyefa vált a vandál pusztítás áldozatává Zamárdiban. A település polgármestere azt mondta, hogy több mint egymillió forintos káruk keletkezett, ráadásul az egész sétányon ki kell cserélni az olajjal szennyezett talajt is. Zamárdi első embere kiemelte, ez már a harmadik fapusztítás. Szerinte nem nehéz kitalálni, hogy kinek az érdeke a fák eltüntetése.

– hangsúlyozta Csákovics Gyula.

A polgármester úgy fogalmazott, hogy hétfőn ismeretlen tettes ellen feljelentést tesznek. A helyiek szerint felháborító, ami történt. Ráadásul az is kiderült, hogy a Balaton partján nem egyedülálló esetről van szó.

„Rosszindulatú ember, aki ilyet csinál” – ezt már Kovács László Vendel mondta, aki szerint mindenre képes az, aki közvetlenül a nyaralójából szeretné látni a balatoni tájképet, de az ilyen embereket inkább nem akarta minősíteni.

„Vannak emberek, akik mások munkáját és odaadását, amivel a környezetet szeretnék szebbé tenni, azt így rongálja és ez egyszerűen felfoghatatlan. Szemközt a csopaki strandon is egy ősfát vágtak körbe motoros fűrésszel. Csak szépe körbe vágták, hogy száradjon el, nyilván valakinek a kilátását zavarta” – tette hozzá Őri Béla.

Ez az eset még tavaly történt, de idén sem úszták meg a csopaki strand fái. A polgármester a Facebookon tette közzé azokat a képeket, amelyeket egy újabb halálra ítélt fáról készített. Ebbe valaki lyukakat fúrt és ezekbe öntötte a fát elpusztító folyadékot.

Már csak ezért is érdemes Zamárdiba jönni: itt még van szabadstrand

Áll a bál Sófokon, vége a szabadstrandnak és az ingyenes parkolónak, eladja az állam a Bahart ingatlanát, Siófok központjában és a DRV területét az Ezüstparton – írta a Siófok.hu és ennek nyomán a hellovidek.hu.

Eladja a Bahart az egykori halászati telek nagy részét (a Vitorlás utcai körforgalomnál), melyet az utóbbi években a város bérelt a hajózási társaságtól és ingyenes parkolóként biztosított a helyieknek és a turistáknak. Erről született döntés a Bahart közgyűlésén. A szavazáson dr. Lengyel Róbert nemmel voksolt e telekeladásra, de ez nem akadályozta meg az értékesítésről szóló döntést. 88 százalék volt az igen voksok aránya – tájékoztatta a Siófok.hu-t a város polgármestere.

Ismert, hogy a Bahart néhány éve állami többségi tulajdonba került, Siófok részvényhányada ma már csak 10 százaléknyi, a többi tóparti önkormányzat részesedése ennél is jóval kisebb.

– magyarázta.

A siófokiak és az ide érkező nyaralók érdeke az lett volna, hogy maradjon a parkoló, a Bahart és a többségi tulajdonos állam érdekei azonban mások, ebben a helyzetben ezt csak tudomásul venni tudjuk Az így keletkező nem kis parkolási problémákat pedig nekünk kell majd valahogyan megoldanunk

– tette hozzá.

Nem csak parkoló szűnik meg, hanem a szabadstrandi terület is csökken: az Ezüstparton egy olyan DRV-ingatlant ver dobra az állami vagyonkezelő, amit eddig a város bérelt és szabadstrandként hasznosult.