Így láttátok Ti – Soós László, Csepregi László, Gaál Péter élményei a IX. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupáról

Azt, hogy mi hogyan láttuk, hogyan éltük meg a versenyt, milyen fotókat készítettünk, az előbbi napokban már láthattátok, olvashattátok. Bennünket és nyilván minden résztvevőt, de azokat is, akik valamilyen oknál fogva nem voltak ott, az is érdekel, hogy Ti, versenyzők, hogyan emlékeztek vissza. Éppen ezért szívesen közreadjuk fotóitokat, beszámolóitokat, melyeket változtatás nélkül közlünk itt az oldalon. Következzen most Soós László, Csepregi László és Gaál Péter visszaemlékezése.

„Mi így láttuk a IX. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupa eseményeit.
Mint a Balatonedericsi Horgász Egyesület oszlopos tagjai / Peti, Lackó és Laci / közel egy évvel ezelőtt találtunk rá erre a versenyre az interneten. Több cikket és véleményt olvasva felkeltette érdeklődésünket a családias hangulatban zajló verseny. Miután én / Laci / születésnapi ajándékként egy nevezést kaptam barátaimtól a kupára, nem volt más lehetőség mindhárman nekirugaszkodtunk a versenynek.
Már nagy izgalommal és hosszas készülődéssel vártuk az indulás napját. Szegény Flórát folyamatosan zaklattuk telefonon különféle kérdésekkel. Itt megjegyzem Flóra kedvesen és nagy türelemmel válaszolt minden kérdésünkre. Eljött a nap, hajnalban nekivágtunk a nagy kihívásnak.

Reggel 07.00 -kor megérkeztünk és miután a beígért kávéval és sport szelettel megleptük Flórát, a nevezés a szoba elfoglalása a bepakolás is megtörtént.

Péntek kötelező edzésnap volt ahol mindhárman részt vettünk. Mindegyikőnk más szektorba került így telefonon adtuk át egymásnak az infókat mit mivel hogyan kellene csinálni . Az idő jó volt a szél kicsit fújdogált de ez minket nem zavart ki is csíptünk pár keszeget. A meglepetés az északi parthoz mérten igen alacsony vízállás volt, mi nem ehhez voltunk szokva. A szomszédokat lesve néztük a különböző technikákat és próbáltunk alkalmazkodni.

Az edzést követően elfoglaltuk szállásunkat ahol a szomszédok számára különcöknek tűntünk az egyforma Tubertinis ruházatunkkal és a teraszon történő társasági életünkkel. Egy kis idő múlva azonban megtört a jég és igen barátságosan de óvatosan megkezdték az ismerkedést velünk. Az est folyamán olyan jól sikerült a barátkozás na meg a finomabbnál finomabb italok elfogyasztása / köszönet Németh Zolinak / hogy hajnali 2 óráig mulattuk az időt. Hát barátaim elmondhatom, hogy ilyen jól rég éreztem magam. Az etetőanyag keverésétől a botok felszereléséig a vödör formájától a színészet rejtelméig mindent átvettünk. Tátott szájjal hallgattuk Trokán Péter művész urat és Németh Balázs horgászmágust. Mi csak szerény történeteinkkel szórakoztattuk őket, remélve élvezik társaságunkat. Amikor az utolsó könnycseppet is kitörölte mindenki a szeméből a sok nevetéstől nyugovóra tértünk. Másnap szektorsorsolás és verseny. A helyzet változatlan volt a szél fújt a hullám szembe jött. Pár keszeg szektor 4 -11-11 helyekkel zártunk. A technika az ellesett volt, sodort gubancgátlás kis horog hosszú előke.

A délutánt társasági élettel folytattuk. A tegnapról megmaradt italkészleteket frissítettük és a hangulatot fokozva ismét szakmai beszélgetéssel, szereléssel kezdtünk. Estére tetőpontra hágott a hangulat , mindenki sztorizgatott egészen hajnali 1 óráig. Mi dőltünk utoljára ágyba de még hallottuk a szomszédok elcsukló nevetését szobáikból. Reggel ismét szektorhúzás aztán az új tapasztalatokkal verseny. A technika finomabb lett a szél viszont erősebb. A verseny végén 3-11-13 szektoreredményt értünk el. Ebédet követően kezdődött az eredményhirdetés. Aki részt vett a versenyen mindenki ajándékot kapott természetesen kiemelten az elől helyezettek. Mi a 74-65-15. helyen végeztünk az összesítésben. Peti így kupával feszíthetett nagy örömünkre a dobogó közelében. Sajnos a tombolán sorsolt harcsahorgászatról lemaradtunk a 66-os nyerő helyett 65-ös volt a számunk.

Végül elköszöntünk újonnan megismert barátainktól. Miután megbeszéltük, hogy jövőre ugyan itt ugyan így találkozunk, fáradtan de nagyon sok élménnyel és új barátokkal gazdagodva elindultunk haza.
Köszönjük a finom ételeket, italokat a szakmai és művészeti beszámolókat, köszönjük Flóra „néni” kedvességét. Jövőre veletek ugyanitt!

Üdvözlettel : Peti, Lackó, Laci a Balatonedericsi HE nevében”

Így láttátok Ti – Balogh Tamás élményei a IX. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupáról

Azt, hogy mi hogyan láttuk, hogyan éltük meg a versenyt, milyen fotókat készítettünk, az előbbi napokban már láthattátok, olvashattátok. Bennünket és nyilván minden résztvevőt, de azokat is, akik valamilyen oknál fogva nem voltak ott, az is érdekel, hogy Ti, versenyzők, hogyan emlékeztek vissza. Éppen ezért szívesen közreadjuk fotóitokat, beszámolóitokat, melyeket változtatás nélkül közlünk itt az oldalon. Következzen most Balogh Tamás visszaemlékezése.

„Jelentem, sikeresen túl vagyok életem első nemzetközi Hethland Balatoni Feeder versenyén! A pörgős pénteki edzésnapot egy igazán melós szombati versenynap követte, ahol szektor 2. lettem, 9000g keszeggel.

A vasárnap már sokkal szelesebb napnak ígérkezett, de minden trükk és praktika bevetése ellenére is csak szektor 5. helyre lett elég. Így összesen 17. lettem a 90 fős mezőnyből.

Elsőre nem rossz és a kupám mellett az érmem is szépen csillog!

Köszi a szurkolást!”

Így láttátok Ti – Németh Balázs élményei a IX. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupáról

Azt, hogy mi hogyan láttuk, hogyan éltük meg a versenyt, milyen fotókat készítettünk, az előbbi napokban már láthattátok, olvashattátok. Bennünket és nyilván minden résztvevőt, de azokat is, akik valamilyen oknál fogva nem voltak ott, az is érdekel, hogy Ti, versenyzők, hogyan emlékeztek vissza. Éppen ezért szívesen közreadjuk fotóitokat, beszámolóitokat, melyeket változtatás nélkül közlünk itt az oldalon. Elsőként következzen Németh Balázs visszaemlékezése.

„Jó pár éve nagyon sok jót hallottam a Zamárdiban megrendezésre kerülő versenyről. Aztán egyszer csak ott találtuk magunkat a Balaton partján. Idén rendezték már a kilencediket és mi a harmadik alkalommal voltunk ott.

Korábbi évek alapján a fénypont soha nem a horgászat, hanem az esti beszélgetések és buli része volt. Horgászat jellemzően küszök megfogásáról vagy egy-egy beeső pontyról szólt. Mivel sok a dolog és a kikapcsolódás volta fő cél, így idén a küszről lemondtam és minden taktikát a pontyok és a beeső keszegek megfogására tettem. Ahogy közeledett a verseny látszott kis remény, lesz szél, ami majd meghozza a halakat is. Pakoláskor azért két botot bekészítettem, igaz nem a finomabbakból.

Pénteken érkezés, de későn, így a szeles időt, ami a halfogásról szólt elkéstük. Csak pár küszt sikerült fogni, de a botokat felszereltem. 4 method botot és kettő hosszú előkés bot készült 4,2 és 3,9 hosszban. Este a szálláson kisebb csapat jött össze, ahol előkerültek a prémium rumok, finom pálinkák és egy nagyon jó kis társaság jött össze. Nagyokat nevettünk és sok minden újat megtudtunk egymástól. Itt kiemelném a horgász vödör fontosságát. Ez nekem új volt. Aki ott volt, tudja miről is van szó! Megnéztük a holnapi időjárást és előrejelzés alapján minimális szelet jósoltak.

Szombaton megvolt a sorsolás és ahogy kiértünk a partra már meglepődtünk, volt szél és kellemes hullámzás. Majd mindjárt kisimul a víz, ahogy szokott. 9 óra kezdés repült is nálam a method kosár 90 méterre. Aztán ahogy teltek a percek, láttam itt-ott fogni egy-egy dévért. Aztán kettőt és így tovább…. Itt baj lesz és gyorsan bot csere és 3,9 bottal fonottal elkezdtem én is dévérezni 40 méteren. Lassan indult, de szépen kezdtem felzárkózni. Végére mindenkinek meglassult igaz, de csak egy szektor 5 lett. Mellettem ült Csoki barátunk, aki azért kitartott a pontyozás mellett és akasztott is, de neki sajnos, nekünk szerencsére nem tudta megfordítani.
Este a szálláson ismét a jókedv és a előző napról megmaradt készletek elfogyasztása mellett voltak komolyabb beszélgetések és éjfél felé már bot bemutatókat is tartottunk egymásnak.


Vasárnapra már nagyobb szelet jósoltak, így szombati forduló után már keszegeztem az első perctől. Sajnos itt nekem is későn indult de jó ütemben fogtam őket. Aztán ahogy felért a nap és gyengült a szél keszegek nálam eltűntek és jöttek a küszök. Vége felé már nagy volt a lemaradásom, így repült a method kosár 90+ méterre, hátha. Sajnos a spicc nem akart megindulni, így szektor közepén végeztem.
Jó későn értünk haza nagyon fáradtan, de sok szép élménnyel, sok jó tartalmas beszélgetéssel és új barátokkal tértünk haza. Megbeszéltük, hogy 2025-ben újra itt és ugyan így kérjük a szobákat.”