Így láttátok Ti – Németh Balázs élményei a IX. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupáról

Azt, hogy mi hogyan láttuk, hogyan éltük meg a versenyt, milyen fotókat készítettünk, az előbbi napokban már láthattátok, olvashattátok. Bennünket és nyilván minden résztvevőt, de azokat is, akik valamilyen oknál fogva nem voltak ott, az is érdekel, hogy Ti, versenyzők, hogyan emlékeztek vissza. Éppen ezért szívesen közreadjuk fotóitokat, beszámolóitokat, melyeket változtatás nélkül közlünk itt az oldalon. Elsőként következzen Németh Balázs visszaemlékezése.

„Jó pár éve nagyon sok jót hallottam a Zamárdiban megrendezésre kerülő versenyről. Aztán egyszer csak ott találtuk magunkat a Balaton partján. Idén rendezték már a kilencediket és mi a harmadik alkalommal voltunk ott.

Korábbi évek alapján a fénypont soha nem a horgászat, hanem az esti beszélgetések és buli része volt. Horgászat jellemzően küszök megfogásáról vagy egy-egy beeső pontyról szólt. Mivel sok a dolog és a kikapcsolódás volta fő cél, így idén a küszről lemondtam és minden taktikát a pontyok és a beeső keszegek megfogására tettem. Ahogy közeledett a verseny látszott kis remény, lesz szél, ami majd meghozza a halakat is. Pakoláskor azért két botot bekészítettem, igaz nem a finomabbakból.

Pénteken érkezés, de későn, így a szeles időt, ami a halfogásról szólt elkéstük. Csak pár küszt sikerült fogni, de a botokat felszereltem. 4 method botot és kettő hosszú előkés bot készült 4,2 és 3,9 hosszban. Este a szálláson kisebb csapat jött össze, ahol előkerültek a prémium rumok, finom pálinkák és egy nagyon jó kis társaság jött össze. Nagyokat nevettünk és sok minden újat megtudtunk egymástól. Itt kiemelném a horgász vödör fontosságát. Ez nekem új volt. Aki ott volt, tudja miről is van szó! Megnéztük a holnapi időjárást és előrejelzés alapján minimális szelet jósoltak.

Szombaton megvolt a sorsolás és ahogy kiértünk a partra már meglepődtünk, volt szél és kellemes hullámzás. Majd mindjárt kisimul a víz, ahogy szokott. 9 óra kezdés repült is nálam a method kosár 90 méterre. Aztán ahogy teltek a percek, láttam itt-ott fogni egy-egy dévért. Aztán kettőt és így tovább…. Itt baj lesz és gyorsan bot csere és 3,9 bottal fonottal elkezdtem én is dévérezni 40 méteren. Lassan indult, de szépen kezdtem felzárkózni. Végére mindenkinek meglassult igaz, de csak egy szektor 5 lett. Mellettem ült Csoki barátunk, aki azért kitartott a pontyozás mellett és akasztott is, de neki sajnos, nekünk szerencsére nem tudta megfordítani.
Este a szálláson ismét a jókedv és a előző napról megmaradt készletek elfogyasztása mellett voltak komolyabb beszélgetések és éjfél felé már bot bemutatókat is tartottunk egymásnak.


Vasárnapra már nagyobb szelet jósoltak, így szombati forduló után már keszegeztem az első perctől. Sajnos itt nekem is későn indult de jó ütemben fogtam őket. Aztán ahogy felért a nap és gyengült a szél keszegek nálam eltűntek és jöttek a küszök. Vége felé már nagy volt a lemaradásom, így repült a method kosár 90+ méterre, hátha. Sajnos a spicc nem akart megindulni, így szektor közepén végeztem.
Jó későn értünk haza nagyon fáradtan, de sok szép élménnyel, sok jó tartalmas beszélgetéssel és új barátokkal tértünk haza. Megbeszéltük, hogy 2025-ben újra itt és ugyan így kérjük a szobákat.”

Lezajlott a IX. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupa, íme az eredmények és temérdek fotó!

Végetért a IX. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupa, az eddigi legeredményesebben megszervezett és halakban is leggazdagabb versenyünk, lezajlott mindkét forduló, ragyogó volt az időjárás, így minden külső körülmény adott volt ahhoz, hogy igazi horgász szerencsével teli napunk legyen ma is a 2. fordulóhoz.

Görbültek a botok, olyannyira, hogy pontyok is kerültek a szákba, csak úgy kattogtak a fényképezőgépek az egyre sokasodó haltömeg és a büszke mosolyok előtt, majd a mérlegelések nyomán megszülettek a 2. nap szektoreredményei és az összesített végső pontszámok, helyezések is.

De nem is húznánk az időt, beszéljenek a számok, majd pedig a képek, melyből rengeteg készült, csak győzzük nektek megmutatni. Éppen ezért ide csak ízelítőt teszünk, az összes fotóért kattintsatok a felső menüsorban a Galériára, és böngésszétek át őket kedvetekre.

Elsőként a 2. nap szektor eredményeit láthatjátok:

Az összesített eremények pedig a következők lettek:

És ahogy ígértük, ízelítőnek pár kép, a többit pedig a galériába töltjük fel folyamatosan, csak győzzétek nézegetni:

A dobogósoknak külön gratulálunk: Mindák Tamásnak, Megyeri Csabának és Breuer Richardnak!

Íme a Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupa első napjának eredményei és képei!

Izgalmas napon vannak túl a IX. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupa versenyzői, lezajlott az első forduló, görbültek a botok, kattogtak a fényképezőgépek az egyre sokasodó haltömeg és a büszke mosolyok előtt, lélegzetvisszafojtva zajlottak a mérlegelések és megszülettek az első nap szektoreredményei.

A díjazás ezek alapján sem marad el a mai 2. forduló utáni eredményhirdetésen és díjkiosztón, de aki a végső helyezések között (is) dobogós szeretne lenni, annak ma is csúcsra kell járatnia a felszerelését.

A 2. forduló szektorhelyeit már elfoglalták a versenyzők, zajlik a felkészülés, de addig is tekintsük át a tegnapi nap szektoronkénti eredményeit (A-F) néhány jól sikerült fotó társaságában (a kis képekre kattintva nagyban is megtekinthetők):

Kötelező edzésnappal kezdték meg a horgászok a IX. Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupát

Idén már a kilencedik alkalommal szerveztük meg Zamárdi végtelenbe nyúló partján a Nemzetközi Hethland Balatoni Feeder Kupát. A rendezvény szerdai, kihelyezett tanítási napját a csütörtöki regisztráció követte, szép lassan beérkezett minden jelentkező. A hat országból származó közel 100 horgász között minden esztendőben vannak szép számmal új bemutatkozók is, de még többen olyanok, akik évek óta hazajárnak a versenyre.

Nekik nem újdonság sem a helyszín, sem a programpontok, sem pedig az, hogy a megmérettetés hetében a pénteki nap a mindenki számára kötelezően érvényes edzésnap. Ez persze kiválóan alkalmas arra is, hogy a pecásaink felmérjék a terepet, a víz mélységétől kezdve az időjárási viszonyokig, és amikor már élesben megy a móka, a lehető legcélravezetőbb eszközeiket, trükkjeiket vessék be a verseny 1. és 2. napján.

És persze, ami még izgalmasabbá teszi az egészet, az a szektorok kisorsolása, hogy kinek hogyan kedvez a reggeli FCMS rendszerű szerencsekerék, mely mind az edzésnapon, mind a két forduló napján fordul egy jó nagyot.

De beszéljenek a képek, hiszen az edzésnapunkon is készültek remek fotók, nem is akármilyenek, íme egy remek fogás története: