Ünnepeljünk együtt Vízi hálaadással szeptember 2-án!

Egy csodálatos, nem mindennapi nyárbúcsúztató eseményre invitál Gál Péter, akit Zamárdi lakóinak egészen biztosan nem kell bemutatnunk. Mindenkit szeretettel vár és várnak a kikötőnél a szervezők, a résztvevők illetve afellépők, akik szeretnének nagyon szép és méltó, kulturális keretek között elköszönni az idei szezontól. Mi, a Hethland Üdülő csapat ugyan még nem, de egy ilyen ünnepélyes és szép programot mindenképpen szívesen ajánlunk akár szállóvendégeinknek, akár a Ferde Fenyő Étterembe betérőknek.

áldáskoszorú vízi hálaadás

A Vízi hálaadás elnevezésú programra szeptember 2-án kerül sor, és amely 19 órakor egy alkalomhoz illő kézműveskedéssel veszi kezdetét, Gubányi Kata vezetésével. Az ő neve is ismerősen cseng sok szülő és gyermek számára, aki szinte minden jeles eseményen megörvendezteti a kicsiket és nagyokat frappáns és mókás, no és szemet gyönyörködtető ötleteivel.
A foglalkozást követően egy klasszikus zenei koncert csendül fel, melyen Szűcs Boróka énekel, Kerényi Eszter Lilla fuvolán, Németh Zoltán pedig zongorán közreműködik. A közönség Debussy, fauré, Németh Zoltán, Chaminade, Chopin és Delibes műveiben gyönyörködhet.
A hangverseny után fényvitorlás, vízre bocsájtott áldáskoszorú és mécses fények látványa teszi még varázslatosabbá a kikötő szépségét. A programot azután a Himnusz szimfonikus változata zárja.

Az eseménysorozat előtt és után pedig mi várjuk sok szeretettel mind a résztvevőket, mind a kedves közönséget egy finom vacsorára, hűsítő italra a Ferde Fenyő Étterembe.

Ferde Fenyő Étterem
8621 Zamárdi, Kiss Ernő utca 3.
recepcio.hethland@gmail.com
+36 30 732 9563